A magyar startupos mozgásszimulátor induló virtuális partijára lehet betekintést nyerni.
Át is adnám a szót a szervezőknek:
A soron következő Startup Grind Budapest esemény rendhagyónak ígérkezik: a Yaw VR fejlesztői új mozgásszimulátorral jelentkeznek és a most pénteki esemény keretében fog elstartolni a cég 2. generációs mozgásszimulátorának Kickstarter kampánya is. Gamereknek, valamint a videójátékok és a szimulátorok szerelmeseinek erősen ajánlott a részvétel, hiszen első kézből kapnak betekintést a kulisszák mögé. Izgalmas estének ígérkezik az április 23-a, hiszen a 3 évvel ezelőtt szintén a Kickstarteren indult, rendkívül kis méretű, hordozható és egészen fura külsővel rendelkező mozgásszimulátoráról ismert startup egy teljesen új terméket fog bemutatni a közönségnek.
A Yaw VR ügyvezetője, Szigetlaki Zsolt lesz a vendég, aki tatabányai stúdiójukból fog bejelentkezni, hogy beszéljen arról, milyen út vezetett idáig, hogyan és miként lehet Magyarországról meghódítani a világpiacot, milyen kihívásokkal néztek szembe az új termék megtervezése során, és mit tud a Yaw2. Természetesen a közönség is kérdezhet a csapattól az este folyamán.
A Yaw VR immár nem csak a hard-core gamerekre gondolt, a cég termékét smart chair-ként is hirdeti, elmondásuk szerint az eszköz nem csak játékra, de munkára és akár relaxációra is alkalmas. Tény, hogy a szimulátor futurisztikus desingjával megállja a helyét bármelyik dolgozószobában vagy nappaliban.
Regisztrálni az eseményre ITT lehetséges, az időpont pedig 2021.04.23. 18:00-19:30.
Legutóbbi hozzászólások