Az Oculus Questre érkezett játék a városépítésre támaszkodik.
A városépítős játékok igencsak nagy múltra tekintenek vissza. A különböző RTS játékokban mindig szerettem menedzselni a bázisaimat, így adott volt, hogy kipróbáljam a stílust, amiben nincsenek háborúk és küzdelem, egyedül csak az a fontos, hogy a városod működjön és ne omoljon össze társadalmilag és gazdaságilag.
Engem annak idején a Sim City játékok rántottak be a műfajba, a Sim City 3000 és a később rebootként érkezett Sim City végtelenségig kitartott ideig lekötöttek, ezek azok a címek, amik „csak még egy kicsit” játszol velük, aztán nemhogy lemegy a nap, hanem konkrétan fel is kel és már mehetsz is iskolába vagy munkába.
Mivel alapvetően szeretem a műfajt, ezért érdeklődve vártam, hogy két városépítős cím is érkezett az Oculus Quest 2-re, abből pedig az egyik, az nDreams Little Cities játéka ráadásul az első Questre is elérhető. Ez utóbbi fejlesztői pedig voltak olyan kedvesek, hogy megajánlottak nekem egy kulcsot, így a megjelenéskor én is beleáshattam magam a kis szigetjeim benépesítésébe.
A Little Cities egy nagyon kellemes, nyugodt hangulatot árasztó, abszolút relaxációs játék. A feladat az, hogy városokat építsünk aprócska szigetekre és alapvetően a jól megszokott városépítési mechanikákkal találkozunk. Első körön ott van nekünk az úthálózat kiépítése, ami köré lehetséges a város épületeit elhelyezni. Nagyon fontos, hogy a várostervezés az alapoktól a fejünkben legyen, így tudunk majd élhető és békés várost varázsolni a leendő polgárainknak.
Az utak mellé három féle zónát tehetünk le, mindhárom ismerős lehet a tapasztalt városépítőknek: van egy lakóövezeti zóna; kereskedelmi zóna; és végül az ipari zóna. Ezt a hármat kell jól menedzselve úgy elhelyezni, hogy az érkező bevándorlóknak legyen hol lakniuk, legyen hova menniük dolgozni, de ha már a napjukat tengetik a gyárban, akkor a végén azért legyen hol elkölteni a pénzüket. Ha megtaláljuk a kellő egyensúlyt, a népességünk növekedni fog, ez pedig új funkciókat, illetve új problémákat hoz magával.
Minél nagyobb a lakosságszám, annál nagyobbak az adóbevételek. A nagyobb lakosságnak viszont nagyobbak az igényei, így muszáj még jobban ellátni őket vízzel, árammal és Wi-Fi mobilhálózat lefedettséggel. Ez viszont csak az egyik része, a nagyobb igények közé ugyanis beletartozik, hogy a helyi lakosságot muszáj oktatni, megvédeni a rendőrségen keresztül vagy a katasztrófa helyzeteket elhárítani a tűzoltóság segítségével. Ezeknek a szervezeteknek az üzemeltetése viszont költséges, ezért muszáj, hogy még nagyobb legyen a lakosságszám, ami újabb területek beépítésével érhető el, így pedig szépen lassan eljutunk oda, hogy végül benépesítjük az egész rendelkezésre álló szigetet és már csak apróbb optimalizációkat tudunk véghez vinni.
A lakosság igényeit a karóránkon tudjuk figyelemmel kísérni. Itt láthatjuk, hogy a lakóknak milyen területekre és létesítményekre van szükségük, mit hiányolnak és miből van kevés. Az energia és a vízszint nagyon egyszerűen van jelölve, ahogy a lakóházak/ipari/üzleti területek szükségletei is könnyedén láthatóak. Az óránkon megtalálhatjuk még, hogy mennyi adóbevételre számíthatunk a héten és persze azt is, hogy mennyi pénz áll rendelkezésünkre. Végül pedig itt látjuk a legfontosabb mutatót is, a boldogságszintet. Ha nagy a boldogság, a lakosság szám nőni fog, ha mindenki morcos, akkor pedig elköltöznek.
A szigetépítés szintekre van bontva. A kis falucskától kezdve a fővárosig kell fejlődnünk és minél nagyobb szintet érünk el, annál több épület típus áll rendelkezésünkre. A hatékonyabb energia előállítás, a hatékonyabb vízhálózat, a hatékonyabb oktatás és szórakoztató rendszerek lesznek idővel elérhetőek, amik szépen könnyítik a városunk hétköznapjait. Amennyiben sikerül elérnünk a városháza szintet, úgy új szigeteket kapunk amit beépíthetünk. Mindegyik szigeten más kihívások és más épületek állnak rendelkezésre, így a helyi környezeti viszonyoknak lesz alárendelve a terület.
A kihívási faktor viszont elég aprócska. Van egy két dolog, ami befolyásolja a lakók boldogságát, például ipari terület mellé nem érdemes lakóparkot tenni, de a többi városépítős játéktól eltérően itt nem nagyon van mitől tartanunk. Persze, a bankcsőd akár fenyegethetne is minket, de ebben a játékban nem lesznek dugók az úthálózaton, nem lesz környezetszennyezés, nem lesz zajszennyezés, nem lesz tömegközlekedés és még sorolhatnánk, rengeteg minden nagyon le van egyszerűsítve a játékban, hogy tényleg minimális kihívást nyújtson és relaxáljunk az építkezés közben.
Ebben a relaxációs folyamatban remek partner a zene, a grafika és az irányítás.
A kis aranyos zene, engem a Laid Back Camp animesorozat dallamaira emlékeztet, abszolút nyugis és érzed mellette, hogy nem kell semmi problémával törődni, csak élvezni a dolgokat.
A grafika sok szempontból végtelenig leegyszerűsített, de nagyon jól fut Questen és jól is néz ki rajta, ez a dizájn tökéletesen illik a városainkhoz, amit távolról és közelről egyaránt figyelemmel kisérhetünk, ráadásul nagyon jó szögben, nem fárad el a nyakad közben, mint mondjuk Demeóban.
Az utolsó pedig az irányítás, ami pont annyira leegyszerűsített, hogy pár perc után gondolkodás nélkül tudjunk bárhova eljutni a szigeten és oda telepíteni a dolgokat, ahova akarjuk. A kezünkből könnyedén elővehetjük az úthálózat építést, az épületek szépen odacuppanak hozzá, nem kell semmi bonyolult dologra gondolni, csak rámutatunk valamire és letesszük, ahova akarjuk.
Összességében a Little Citiesnek nagyon jól áll a VR köntös. Ezt azért tartom fontosnak megemlíteni, mert ha túl bonyolult lenne, akkor valószínűleg nem lenne értelme a stílust VR-ba önteni, mivel akkora élményt talán nem adna egy komoly játék a szemüvegen keresztül, ellenben így, hogy a relaxáció van a központban, már nagyon is tudom ajánlani címet. Fontos viszont megjegyezni, hogy bár van benne haladás, kapunk új szigeteket, ahol más-más dolgoknak kell megfelelni, valójában nagy nehézséggel nem fogunk találkozni, így talán túl könnyűnek is mondható. Ha ez téged nem zavar és pihenni szeretnél, mintsem idegeskedni, akkor a Little Cities neked készült.
A játék letöltési linkje Ocoulus Questre és Quest 2-re itt.
Little Cities
- Kategória: Városépítős
- Platform: Oculus Quest és Quest 2
- Kényelem: Kényelmes
- Játéktér: Ülő vagy álló
- Történet: Nincs
- Multiplayer: Nincs
- Kézkövetés: Nincs
Tesztkonfiguráció:
– Quest 2
Legutóbbi hozzászólások