Amikor a hülyeség gyorsabban terjed, mint a fény.

A VRHír.hu első vélemény cikkét olvashatjátok, amiben kicsit próbálok a VRHír mögötti filozófiámmal megismertetni titeket.

Alapvetően a VRHír.hu-t azért hoztam létre, mert elegem lett a VR körüli „fake news”-okból és abból, hogy ezzel nem csak a piacnak ártanak, hanem nekem is, mint fogyasztó. Hiszen a VR felhasználók jelentette tőkét csökkentik azzal, hogy elijesztik az embereket, ezzel pedig nekem fognak kevesebb és gyengébb minőségű játékokat készíteni, vagyis minden országban, pár befolyásos barom miatt egy ördögi körbe kerül az egész VR ipar, amiből se a fogyasztók, se a fejlesztők nem jöhetnek ki győztesen.

Elegem lett abból, hogy a technológia és videojáték tematikájú híroldalak nem képesek beszerezni egy nyavalyás VR eszközt, hanem képesek úgy írni a cikkeiket ezekről a kütyükről, hogy messziről láttak valakit, aki már látott valakit, aki egy kiállításon viselt már egy ilyet.

Jobb esetben, már olyan írja a cikket, aki egy kiállításon már viselt is ilyet, vagy valami isteni csoda folytán neki van is kartonból egy otthon, tehát Ő MÁR SZAKÉRTŐ!

VICC! Mindezt 2018 végén úgy, hogy a Rift és a Vive is több éve a piacon van és a VR tekinthető a szórakoztató ipar technológiai csúcsának és – spoiler veszély –, NEM IS DRÁGA, hogy ne engedhessenek meg maguknak egyet azok, akik ebből élnek, vagyis a hírekből! 150 000 Ft könyörgöm, egy cég engedje már meg magának.

Fake News gyártási gócpontoknak tekinthető szinte minden hazai médium, aki valaha is hírezett már a VR-ról. Egyszerűen az önnön maguk totális érdektelensége miatt nem is akarnak ezen gondolkodni, meglátnak egy külföldi forrásban egy jól hangzó témát, úgy ahogy lefordítják, jobb esetben a cikk felét sikerül is nekik magyarra átírni, kihagyják belőle a számukra érdektelen tényeket, aztán publikálják. Bum! Van pár VR felhasználó, utálója is van, majd ugranak a cikk alá, kattintanak, veszekszenek arról, hogy ugye mi megmondtuk, hogy döglődik a VR, nem is, hahaha.

Az újságíró szakma, ahogyan a rádiós és a televíziós szakma is sajnos nagyon bennfentes. Jószerivel kihalási alapon működik az, hogy ki kerülhet be hova és ott is csak úgy van esélye az embernek egy médiumba bekerülni, hogy egy ismerősöd ajánl be. Ez régen is így volt, ebben nincs újdonság, ami igazán változott, hogy már elvárások sincsenek, csak a pajti alapúság és a hűség. Ennek oka a hirdetési piac szűkülése és a minőség < mennyiség alapú megközelítés. Mindegy miről van szó, csak legyen valami, de az azonnal legyen kint, hogy elsők legyünk!

A hírek maguk egy szórakoztató műfaj, még ha sokan nem is hinnék ezt róla. Az ember elolvassa, felidegesíti, felvidítja, elgondolkodtatja és hasonlók, a lényeg, hogy unaloműző. A mai „felgyorsult” világban lényegében tök mindegy mit írsz le, a fontos az, hogy rád kattintsanak és utána a következő kattintás ne az oldalról elvezesse az embert, hanem ott tartsa, mert nézd már, ott egy másik hír, ami érdekelhet még téged, ne menj sehova!

Ez a hírverseny a totálisan leszarom újságírói mentalitással párosulva pedig maga a kibaszott csoda.

Újságírót említettem volna? Pardon! Ugyanis egy újságíró nem lehet hanyag és kötelessége a hiteles tájékoztatás! Sőt, kötelessége ismernie a témát, amiről ír!

Nem lehet hanyag, mert az újságíró felelőssége és kötelessége a valóságot feltárni és lehető legjobb tudása szerint az embereknek ezeket az információkat átadni valamilyen formában.

Az újságíró kötelessége a hiteles tájékoztatás, mert felelősséggel tartozik. Cégeket és embereket tehet tönkre pusztán csak azzal, hogy valótlant ír le valósként.

Kötelessége ismernie a témát! Valójában amiről ír, annak szakértőjének kell lennie! Nem írhat valaki politikai cikket, ha azt se tudja, hogy ki a Köztársasági Elnök, mikor és kik választották meg, honnan jött, milyen álláspontot képvisel stb. Ugyanígy nem írhat akárki VR híreket úgy, hogy a büdös életében nem látott még egy eszközt sem közelről. De tegyük fel erről kell írnia. Akkor viszont el kell kezdenie keményen dolgoznia, hogy felmérje, miről is ír és miért, magyarul meg kell ismernie a témát. Egy telefonos újságíró ne írjon már VR-ról véleményt, én sem írok semmit a telefonokról, mert nem értek hozzájuk. Fogadjunk, hogy egy adott „újságíró” aki a VR-ról cikkez, azonnal nekem ugrana, ha az ő saját, számára kedves témakörben kezdenék el írni, bármiféle utánajárás vagy tapasztalat nélkül.

Tehát ha van egy hír, ami pletyka szinten van, akkor az újságírónak nem az a kötelessége, hogy azonnal fogja és leírja amit hallott Mariska nénitől a buszon, hanem akkor oda kell mennie Mariska nénihez, Mariska néni szomszédaihoz és akkor lesz hitelesnek nevezhető a hír, ha három, egymástól független forrás is megerősítette a történeteket vagy egy hitelesnek tekinthető forrás. Például, ha a tűzoltóság azt mondja, hogy nem gyújtották fel a macskát ahogy Mariska néni állítja, mert az valójában egy plüss Pikachu volt, amit pirosra festettek, akkor az már elegendő, nem kell másik forrás.

Magyarul ha valaki leírja Redditre, hogy a Facebooktól távozó valaki azért lép le, mert leállították a Rift 15 fejlesztését, majd ezt két külföldi oldal is leírja, akkor ez még nem lesz három, egymástól független hírforrás, mert mindegyik egy forrásból táplálkozott, egy hiteltelen Reddit posztból, amit még az se erősít meg, aki állítólag azért ment el, mert így történt.

De legyen, ha annyira le akarja írni ezt, írja. De akkor tegyen már meg annyit, hogy odabiggyeszti a cikk végére vagy elejére azt, hogy

„nem jártunk utána, mert lusta szarok vagyunk, meg amúgy is leszarjuk és nem vagyunk hajlandóak megvárni a Cukorember válaszát, mert azt akarjuk, hogy a sok hülye olvasó ránk kattintson és a mi komment szekciónkban őrjöngjön”.

Magyarul ismerje be, hogy szar munkát végeznek és kész.

De ha ne adj isten, egy újságíró tudomására jut, hogy minden igyekezete ellenére a hír, amit írt, a cikk amit publikált nem állja meg a helyét, akkor kötelessége helyreigazítást tenni, tehát kötelessége beismernie a hibát és oltani a tüzet. Ezt a mentalitást a magyar tech és gémer oldalak még hírből sem ismerik (mekkora szópoén). Láttatok már ilyet hazai tech/gamer tematikájú oldalaknál? Na ugye.

A mai Magyarországon tehát nagyon kevés valódi újságíró van, aki valóban nevezhető is annak és nem csak egy fordítógép vagy központilag irányított írnok.

Írni bárki tud pénzért. Fordítani bárki tud pénzért. Ezt ráadásul bárki publikálni tudja azonnal, gondolkodás nélkül. Attól még nem lesz újságíró. Még akkor sem, ha a kormány fizeti vagy egy pénzmosoda médiacég!

Szóval leállították a Rift 2 fejlesztését és azért hagyta el? Nem! És az ég világon senki nem erősítette ezt meg, csak a TechCrunch névtelen forrása állítja! Az Oculus hivatalos álláspontja, benne több ott dolgozó szerint sem igaz a hír, dolgoznak a következő Riften. Ettől még lehet a hír valós, mert tegyük fel az Oculus nem akarná, hogy kitudódjon az, hogy nem fejlesztenek PC-re eszközt. De BAZDMEG, NE ÁLLÍTSD A CÍMBEN, HOGY EZ BIZTOS, HANEM TEGYÉL MÁR BELE OLYAN MÓDOSÍTÓ SZAVAKAT, AMIBŐL KIDERÜL, HOGY CSAK FELTÉTELEZÉS! Például segítek: Feltehetőleg, esetleg, elképzelhető, talán, állítólag, pletykák szerint, KIBASZOTT MADARAK CSIRIPELTÉK stb.

És ha az EVE Online vezérigazgatója kiad egy közleményt, hogy nagyobb VR piacra számítottak, mikor az Eve Valkyrie-t kiadták, akkor ne hallgasd már szándékosan azt az apró tényt, hogy amúgy ő hisz a VR-ban és hiszi, hogy az a jövő és

ne sugalld már azt, hogy leírta örökre a virtuális valóságot te hazug görény!

Vagy lusta voltál végigolvasni a cikket amit írsz? Kinézem belőletek, bár ez is távol áll, a mentségtől.

Gondoltam rá, hogy most összegyűjtök pár hamis hírt, ami VR-ral kapcsolatos, de meggondoltam magam. Minek? Maga a VRHír.hu egy kis oldal, amit ráadásul tudomásom szerint csak VR tulajok olvassák, ők se nagy számban. Ez a Riftes ügy szerintem jó példa arra, hogy hova korcsosul a műfaj, egészen a közélettől a szórakoztató tartalmakig merre halad a szakma. Úgy tűnik, erre van igény.

Nektek viszont azt ígérhetem, hogy ezt a hobbi projektet én veszem annyira komolyan és felelősségteljesen, hogy ha lassan is írok és keveset, akkor is olyat írok, ami igaz, vagy utánajárások után meggyőződésem, hogy igaz. Így is előfordulhat, hogy tévedek, de arról tudni is fogtok, ha így történt.

A VRHír.hu oldalon nem az elsőség a legfontosabb, hanem a hitelesség.

Ezért készült az oldal. Hogy a VR megkapja azt a figyelmet és azt a tiszteletet, amit valójában érdemel.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás