A Survios csapata nem bír magával, ez a második bejelentett játékuk a hónapban.
Az AMC-vel közösen a Survios az imént küldött közleményt, hogy az egy hete bejelentett Battlewake mellett bizony még dolgoznak más játékon is.
A Creed után egy újabb licenc jogot szereztek meg, ezúttal a Walking Dead szériáét. Az AMC digitális tartalmakért felelős Yoel Flohr szerint ez lesz az a Walking Dead játék, amire a rajongóknak érdemes várniuk és ezen játék segítségével első kézből ismerhetik meg a széria apokaliptikus világát.
A horror játékban közelharci és távolsági fegyvereket egyaránt használhatunk, a tárgyak kölcsönhatásba tudnak kerülni egymással vagyis például egy balta simán beleakadhat az ellenfelünkbe, sőt meg is foghatják azt, ha nem megfelelő erővel lendítjük majd meg.
A végtagok és testrészeink külön-külön sérülhetnek, a szúrásokra az ellenfelek ott reagálnak, ahol a találat éri őket.
Az Onslaught idén ősszel érkezik lokális játéktermekbe és steamre, de az utóbbinak a platformjai egyelőre nem ismertek még és további infókat is csak később fognak csepegtetni a programról. A steamen a játék kívánságlistára tehető, hogy ne maradj le a frissítésekről.
Legutóbbi hozzászólások